2005. szeptember 2., péntek
Dave 2005.09.02. 14:56
Egy bajnoki és egy edzőmeccs is benne van e heti értékelésemben.
Egy bajnoki és egy edzőmeccs is benne van e heti értékelésemben.
A Pápa meccset pontos helyén kell kezelni, hiszen az ellenfél igencsak szerény képességű volt. A megérdemelt regeneráló edzés és pihenő után. Szerdán mentük úgy mond rendes edzésre a héten és egyből kettős is volt belőle. Délelőtt a junior csapat edzésén volt "jelenésünk", délután viszont az első csapat egymás közötti játékán kellett részt vennünk. A kellett szó kicsit erős, mert mindig szívesen megyek "fel", hiszen tudom hogy ott a felnőtteknél fekjéődhetek jobban.
A következő napok kissé lassan teltek, mivel vártam a zete elleni meccsünket. Az egymás közötti játékok kicsit feszültebbek mostanában, de inkább legyenek ilyenek, mint langyos játék. Egyébként pár edzés óta állandó csapatok vannak. Sajnos eddig az én csapatom egyszer nyert és 3szor kikapott. Egyszerűen Komora Laci befalazza minden játéknál a kaput, képtelenség neki gólt lőni.
Vasárnap volt a meccs 4 órakor Zalaegerszegen. Az időpont jó, nem kellett korán kellni, de sajnos a nagy távolsággal nem lehet mit kezdeni. A 3 órás busz úton én leginkább zenét hallgattam meg olvastam, többség is ezt tette, de volt aki aludt. Megdöbbenve fogadtuk a hírt hogy nem a stadionba játszunk. Ez azért is volt érthetetlen mert azon a pályán legközelebb 1 hónap múlva fognak játszani, így nem volt értelme kímélni. A meccset két félideje más játékot mutatott. Egyébként 7 visszajátszó volt az elsócsapatból. Az első félidőben sok rossz passz, indítás volt, de az ellenfél támadását, hol egy szép becsúszással, hogy egy taktikai faulttal semlegesíteni tudták hátul, Lajer Gabiék. Helyzeteink voltak, de sajna nem tudtuk kihasználni őket. Én középpályást játszottam és úgy érzem nem is ment rosszul. Nincs semmi kifogásom ellene ha támadó belső közepet kell játszanom, de azért leginkább a csatár posztot kedvelem és érzem magam a legjobban. Na de a második félidőben, megszereztük Nógrási Árpi révén a vezetést. Utánna (nem értem miért) Peti Bá' lecserélt. És meg is változott a játék képe. A Zte sorra dolgozta ki a helyzeteit amit ugyan nem tudott gólra váltani, de egy 11esből igy is kiegyenlítettek és csak Kemenes Szabin és a szerencsénken múlt hogy nem nyertek 4-1-re. Szálkát amugy kiállították. Én mindkét sárga lapot túlzónak tartom, mivel az ellenfél ugyanolyan helyzetekben nem kapott semmit. Idegenben lehet ikszekni, a lényeg hogy 4 forduló után még mindig tartjuk veretlenségünket és a hosszú 3 hetes pihenőre úgy megyünk hogy vezetjük a tabellát!
Most szerdán Komáromban játszottunk edzőmeccset. 2-1re nyertünk, nem túl jó játékkal. Az első félidőben csatár, a másodikban viszont megint közpéközepet játszottam. Gól nem sikerült szereznem, csak két kapufáig jutottam.
|